És újra itt!
Sok reményem nincs, hogy igazán közvetíteni tudjak, mert nem hiszem, hogy gyökeresen megváltozott volna a wifi helyzet a környéken, de azért amíg lehet, addig leírom a történteket.
A szerdai nap az utazásról szólt.
Ketten jöttünk Fridivel.
Nyugodtan, nem siettünk, még eltévedni is volt időnk. A végig autópályázás helyett a Furka-hágó felé vettük az irányt. És igazunk volt! Ide el kell jönni máskor is. Ide el kell jönni egyszer hosszabb időre, mert igazán csodás környék!
Este 10-re értünk a szálláshelyünkre, ami megegyezik a tavalyival. Ennél jobb és olcsóbb szállás nincs, ezt merem állítani, mert igazán körüljártam a témát, tavaly is, idén is.
A kombi Octaviába jobban elférünk, talán a cuccunk is ésszerűbb és kevesebb. Ez autó ráadásul 4x4-es és sokkal jobban is megy.
Ahogy visszaolvastam a 2011-es -2. napot kicsit elmosolyodtam magamban. Akkor még nem vettünk egyből HOKA-t, mert nem volt Fridinél zokni. Most már délelőtt megvettük, mert volt...
Egy ilyet.
Tavaly nem mert az új cipőjében indulni, de idén ezzel sem lesz gond!
Az időjárás pazar, kívánni sem lehet jobbat. Mintha nem egy hete lett volna UTMB... Napos, szélcsendes, enyhe szellős, 20 fok körül, este 12-13 fok. Néhány bárányfelhő, hogy ne legyen unalmas a kék égbolt...
Az összképhez azért hozzá tartozik, hogy tavaly sokkal jobban össze volt szedve minden holmim a kíséréshez. Tényleg nem hiányzott semmi - sőt... Most már ma kiderült, hogy nem hoztam cukrot, mézet, mosogatószert, szivacsot... És ez még csak a kezdet. Remélem nagyobb baki nem lesz.
Próbálunk beszélgetni, tervezgetni a következő hétre, de az előző évi teljesítés okán látjuk, hogy ennek nem sok értelme van. Szinte lehetetlen előre látni, akár 1/2 napot is.
Az már biztos, hogy rajt után La Thuile-be nem megyek, mert segíteni nem nagyon tudnék, viszont felesleges autózgatással jár. Inkább Planavalnál teszem le az autót és innen megyek elé, mint tavaly is. Reményeink szerint a Valgrisenche-nél lévő nagyobb ponton nem próbál Fridi hosszabban pihenni, mert a tömeg miatt nincs sok értelme. Aztán a többi...???
Szóval, most, délutáni csendes pihenőig ennyi.
4. nap Niel - Valtournenche (Cretaz)
A hosszúra nyúlt 3. nap után nem számítottunk túl korai kelésre. 6:45-kor ébredek. Gyorsan összekészítem a szükséges motyókat és Fridit is felébresztem 7:00 óra környékén. Kicsit másnaposan néz ki, de ezt már megszoktam, én sem lehetek túl épületes látvány...
Öltözködés, evés, ivás, aztán még indulás előtt egy kis jutalom gél az arcba, csak mert megérdemli. Így is elmegy egy órácska a reggeli készülődéssel...
13 km-t kell megtennie a következő pontig, ami ráadásul nagy etetőpont, így bár álmosan, de nagy harci kedvvel vág neki a következő szakasznak. Most 1573m-en vagyunk és fel kell még másznia a 2395m-en lévő Col Lazoney-ig.
Sietnem nem kell, de nincs sok pakolni valóm így gyorsan elkészülök. A tegnap éjjeli hideg vizes fürdést megismétlem, majd szép komótosan legurulok a szerpentinen.
A Gressoney-ben lévő pontot könnyen megtalálom. Szerencsére nagy parkoló is van mellette és az út mentén beérkező futókat már messziről látni. A parkolót határoló kerítésre kiteregetem a tegnap este óta vizes cuccainkat és a hálózsákokat is. Úgy néz ki mint valami zsibvásár, de nem szól senki.
Bemegyek a tornacsarnokba felmérni a terepet. Huhh, hely az van bőven. De jó lett volna tegnap itt aludni! No, de sebaj, a vizes helységeket bemérem, majd indulok is a cuccaimért, mert egy meleg zuhany lehetőségét nem hagyom ki.
Szépen komótosan engedem magamra a vizet, amikor belép egy női versenyző. Nyugodtan bejön és érdeklődik, hogy lehet-e zuhanyozni? Persze, lehet - felelem. Nem túl sietősen befejezem tisztálkodást. Mire kimegyek a zuhany előtti kis öltözőbe, már anyaszült meztelenre vetkőzve várja a sorát.
Hmmm... látom, hogy 200 km után a szeméremnek túl nagy jelentőséget nem tulajdonít már senki. Ez teljesen érthető is.
Mintha kicseréltek volna! Mire kiérek, a cuccaink is megszáradtak, így szépen elpakolok és várom Fridit.
Nem sokáig, mert 11:00 környékén be is fut.
Már messziről kiabál, hogy nem akar megállni, gyors frissítés után menne tovább.
Egy kicsit összeveszünk ezen.
Az első és egyetlen ilyen alkalom a verseny alatt.
Szerintem nem szabad tovább mennie, mert látom rajta, hogy elkapta a gépszíj. Jól érzi magát, tele van adrenalinnal és úgy érzi, hogy letolná a világot is. Na persze...
Aztán 2-3 óra múlva meg a padlóról vakargassam össze...
Szóval, fürdés és evés.
Erre persze direkt belassít, de ez engem nem zavar, inkább így, mint elrohanva.
Közben Siményi Miki is megjelenik. Ő még az első nap feladta a küzdelmet. Most jó, hogy itt van és hoz híreket a többiekről. Kicsit kizökkent minket a szokásos rutinunkból is és ez jó.
Végül is ahhoz képest, hogy Fridi meg sem akart állni, azért pont másfél órára sikeredett ez a kis fullextrás 'reggeli'.
Most épp a 200. km után vagyunk. Legközelebb St. Jacques-ban tudunk találkozni, ami innen 22 km. Közben egyetlen nagyobb buckát, a 2776m magas Col Pinter hágóján kell átkelni - most 1329m-en vagyunk... Ahogy érzem sietnem nagyon nem kell...
Búcsúzkodás után ismét összepakolás és vad szerpentinezés következik, mintegy 74 km.
St. Jacques egy völgyvégi falu, így nem nagyon lehet eltéveszteni. Nekem sem sikerül, bár elég fáradtnak érzem magam. 3,5 fél napja indult a verseny és ezidáig sikerült 8 órát aludni. Részletekben. Nem sok, viszont nekem kevés. Monnyuk én fogjam be a számat, hisz Fridi sem aludt sokkal többet, de ő közben több mint 200 km-t is megtett. Saját lábán...
Találok egy jó kis parkolót. Gyors átöltözés után a szokásos motyómmal nekiindulok a meredek hegyoldalnak. Ez a kis település egy szűk kis völgyben fekszik, meredek hegyoldalak veszik körbe.
Gyorsan kiérek a házak közül és rögtön kellemetlen, köves ösvényen találom magam. Néhol 50-60 cm magas fellépők vannak. Hogy eltereljem a figyelmem a meleg kaptatóról megnézem, hogy milyen sebességgel haladok. A 600 m/h szint még megy, vánszorogva is, tehát nagy gond nem lehet.
Viszont érzem, hogy fáradt vagyok.
Lassan kiérek egy menedékházhoz, ahonnan gyönyörű a kilátás.
Innen egy elképzelhetetlenül rossz, kikövezett ösvény vezet tovább. Mintha direkt kitolásból rakták volna járhatatlanra. Nem is értem?! Szerencsére csak 150-200m van belőle. Aztán csodák csodája, széles futható, enyhén hullámzó dózerútra érek. Egy síterep kék nehézségű lankáin vezet az út. Mire már csak a mezőny töredéke bír futni, végre igazi futóterepen vezet az útvonal. A guggolós rötyi után ez a második fricska a rendezők részéről.
Bazi meleg van, néhol teljesen kitett déli oldalon haladok. Egy-egy kisebb erdőrészlet árnyéka nagyon üdítően hat. Nagyon fáradtnak érzem magam. Jól megmagyarázom magamnak, hogy ilyen terepen túl sokat nem tudnék segíteni Fridinek, így inkább a későbbi megpróbáltatásokra tartogatom az erőmet. Egy arra alkalmas helyen leülök, leveszem a cipőimet, a zsákomat a fejem alá teszem és már szundítok is (ott balra, ahova süt a nap).
Nem folyamatosan, csak kisebb részletekben, mert azért az utat is figyelnem kell. A ritkásan elhaladó versenyzők mindegyike meg a kar menteni, de kedvesen elhárítom ez irányú szándékukat.
40 perc heverészés után, úgy érzem, hogy itt az ideje, hogy összeszedjem magam, mert Fridi már itt lehet a közelben. Felöltözöm, felállok, bekapcsolom a kamerát és pár másodpercen belül Fridi tényleg feltűnik az út végén.
Khm... még hogy nincsenek megérzések...
Egy hullámhosszon vagyunk, ez nem kérdés.
Jó tempóban haladunk, néha még kis kocogás is belefér. Bár nem túl nehéz tájékozódni, de azért Fridi fáradtságán látszik, hogy be-be nézi az utat. Közben folyamatosan dumál, be nem áll a szája. Ez jó jel, kicsit felvillanyozzák a történtek. Még be sem fejeződött a verseny és már sztorizik...
Nagyon nehezen akar eljönni a település fölötti menedékház, de azért kitartóan caplatunk.
Lefelé nagyon gyötrelmes. Egyre jobban kezd Fridi lába beállni és a nagy lelépések már nehezen mennek. Eddig nem használt botot, de innen ezzel is meg kell barátkoznia, mert nem lesz jó vége... 25 perc lefelé, de ennyi épp elég is.
A kis pontra egyedül megy be aztán a megbeszéltek szerint találkozunk az autónál, ahol az éjszakai műszakra készítem fel, meg a kajálást is megfejeljük egy kis hazaival.
Este 19:00 körül indul útnak Valtournenche felé, ahol végre a terveink szerint egy nagyobb ponton tudunk eltölteni pár órát. Nem tűnik soknak a 14 kili, de a mostani 1697m-ről még fel kell mászni a colle di Nannaz 2772m magasságába is. Minden esetre a botot elviszi magával, mert érzi, hogy a combjai nagyon be vannak állva.
Miután útjára indítom veszek egy jéghideg ülőfürdőt egy forrásnál aztán kicsit észhez térve átautózom Valtournenche-be. Már sötétben érek a városkába, ahol egy téren áll a pont sátra egy nagyobb épülethez kapcsolva. Mintha valami művelődési ház lenne. A sátorban lehet enni, az épületben van a zuhany és a fekhelyek. Sehol nincs hely egy kis vadkempinghez, így az autó első ülésére próbálom behajtogatni magam. Jó lenne egy kicsit pihenni. Egész lehűlt a levegő. Nagyon fázom, éhes és fáradt vagyok. Fél óra alatt rájövök, hogy nem tudok így pihenni. Nagyon nehezemre esik kiszállni, átöltözni, bepakolni és nekiindulni a vaksötét, ismeretlen hegyoldalnak. Úgy érzem, hogy a csontomig hatol a hideg, de az eszem tudja, hogy ez csak a fáradtság. Ahogy az erdőbe érek a szél is feltámad. Bár az ösvény nem technikás elég lassan haladok. Széles dózerutakról kisebb ösvényekre tér a jelzés, aztán vissza, majd tanyák között, kitett kaszálókon egyre magasabbra. Egy kisebb csoport jön szembe. Fridi is köztük van. Kis örömködés után megitatom a fél társaságot. Egy fiatal spanyol srác nagyon megörül a kólának, körbeadják, mint valami szent italt. Szinte egymásba kapaszkodva jönnek lefelé.
Fridi lába nagyon szarul van. Szinte alig bírja behajlítani annyira meg van dagadva. Rövid konzultáció után arra jutunk, hogy telefonos segítséget kérünk az otthoniaktól. Olipapát hívjuk telefonon.
Pihentetés, enyhe masszír, kis felpolcolás. Nagy csodát ne várjunk. - hangzik a recept. Reméljük, hogy a mostani, kényelmes szállás talán javítani fog az általános állapotunkon, így már ez is nagyot fog dobni az esélyeken.
23:15-re érünk le a városba, a pont elég kihalt, aminek nem örülök, mert így nehéz észrevétlenül bent maradni...
Mivel már előre láttam, hogy nem tudok máshol aludni, én is úgy készülök, hogy bent keresek fekhelyet a csarnokban. Rengeteg szabad ágy van, így nincs esélye, hogy valaki elől esetleg elfoglalom a helyet. Párszor látványos cipekedések közepette elhaladok a porta előtt, így már nem igazán tudják, hogy versenyző, vagy segítő vagyok-e. Persze végül bent maradok és meleg zuhany után én is jó meleg pokrócok alá bújva húzhatom a lóbőrt. Előtte azért még egy kis masszírozást is beiktattunk a programba, így 1:00 körül alszunk el.
3. nap Pontboset - Niel
Úgy számolom, hogy Fridivel 2:00 körül fogok találkozni, így majd' három órányi alvás vár rám. Végre! Jól fog esni!
A beállított telefonom a fejemhez teszem, de ennek ellenére félóránként felkelek, hogy ellenőrizzem, nem aludtam-e át a megbeszélt időpontot.
Az egyik visszaalvást telefonhívás szakítja meg.
Fridi az.
Ott van a ponton. Jajjjjj... !!!!
Rohanva összepakolok, bedobálok mindent a gépsárkányba és már viharzok is fel a pontra. Elég csípős az éjszaka, nincs melegem.
10 perc múlva ott is vagyok. Fridi ül és eszik, iszik. Egész jó állapotban van, bár a fázás a hidegen túl már a fáradtságot vetíti előre. Megbeszéljük, hogy lemegy még Pontboset-ba - 9 km - én pedig felsétálok elé amennyire csak tudok. Gyorsan hozok neki a kocsiból még meleg ruhát, meg egy Bombát, aztán el is indul.
Én is bekászálódom az autóba és elindulok. Nagyon szűk ez a völgy, a patak menti falvakba csak nagyon keskeny kis szerpentineken lehet lejutni. Azért legalább annak örülök, hogy ilyenkor nincs nagy forgalom...
A ponttól 50m-re sikerül helyet találnom.
Felöltözöm és indulok felfelé Fridi felé.
1:45 van.
Most számolok utána, hogy milyen gyorsan lejött a Col Fenetre (2828m)-ről. Éjjel...
Szűk kis ösvényen kapaszkodok felfelé, néhol sikátor szerű kis 'utcácskákon'. A telihold fénye teljesen betölti a völgyet. A faluból kiérve lekapcsolom a lámpám, de olyan világos van így is, hogy le tudom olvasni az órám számlapját. Mellettem a mélyben egy bővizű patak hömpölyög, autónyi, sima sziklák között. Csodálatos a látvány, még éjjel is. Kisebb házcsoportok, falvak között haladok, néha a műútra is kivisz a jelzés. Összesen két versenyzővel találkozom, mire 2:15-kor Fridi is megjelenik. Kicsit már álmos.
Nem is.
Nagyon.
Megyünk csendben, csak a lépteink zaja hallatszik, meg néhol a patak robaja. Egy helyen megállunk és egy kis GreenMagmát etetek vele. Nem tudom, hogy használ-e, de nagyon hiszünk benne, az a fontos...
Onnan tudom,hogy nagyon kezd fáradni, hogy pár percenként kérdi, hogy mennyi van még hátra. Mindig nagyon kevés :)))...
Csípőre tett kézzel világít maga elé, és alig halad. Ami nekem andalogva fél óra volt felfelé, az 40 percet vesz igénybe lefelé...
Aztán egyszer csak megérkezünk.
Gyorsan átöltözik száraz ruhába és beül a ponthoz enni, inni, addig én az autó mögött megint berendezem az alvóhelyet.
Szinte már alvajáróként ér a hálózsákhoz.
Az órámra pillantok és látom, hogy egy kicsit kifutottunk ebből az éjszakából: 3:15.
Film
Három órát engedélyezek magunknak.
Óra nélkül ébredek.
Egy kisteherautó nem tud lefordulni a kanyarban a pontnak felállított sátor miatt, így megfordul és épp mellettünk kezd pakolászni. Kicsit furcsa, hogy nem átkozódik, nem tesz megjegyzést, hanem óvatosan, szinte lábujjhegyen pakolja ki az aznapi árut.
Fridi még alszik egy kicsit, amíg elkészítem a reggelit. Már egész jól mennek a dolgok, kezdem megszokni a sorrendet és az igényeket.
Bogyók: Green magma, C-vitamin, grapefruit mag, búzafű, porcerősítő, MagneB... zutty... tea citrommal, cukorral, lekváros kenyér... zutty...
Lassan ébredezik...
Átnézzük, hogy mi van még hátra és megbeszéljük, hogy a következő nagyobb ponton, Donnas-ban találkozunk. Nincs messze, 9,5 km.
Mivel Donnas 'base vita', ott lehet majd fürdeni és enni egy jót.
Pakolás után én is reggelizem, majd a gyér forgalomba gyorsan leérek a megbeszélt helyre. A pontnak helyet adó épület alatt, árnyékban lehet parkolni, de már itt is nagyon meleg van. Kiteregetem a szárítani való ruhákat, majd felmegyek és körülnézek az épületben. Ha az ember elég határozottsággal lép be, akkor nem nagyon kérdezik, hogy ki ő és miért van itt. Kezdem megtanulni, hogyan működnek itt a dolgok... Azért a rendezőknek van humorérzékük: egy több mint 300 km-es verseny közel fél távjánál csak guggolós WC van... Just for fun :)))!!!
Sok cuccot nem pakolok a zsákomba, csak pár italt és elindulok Fridi elé. A kisváros utcáin vezet az út, nagyon hangulatos, de néhol forgalmas és a sok aszfalt miatt baromi meleg. Ki sem érek Donnas-ból, a római kori kapunál már jön is szembe.
Az árnyékosabb utcákon futunk, de inkább csak gyalogolunk. Nagy megváltás beérni a pontra. Fridi rögtön elmegy fürdeni, utána pedig kiadós kajálást csap.
Az itteni találkozásunk után 5 km-el még tudunk találkozni Perloz-ban, aztán egy jó ideig nem. Azt tervezzük, hogy Niel-ig előre utazom, ott letámasztom az autót és Fridi elé megyek ameddig csak birok. Niel-be már sötétbe fogunk érkezni, így plusz lámpát, meleg cuccot és kaját is viszek magammal, hogy ne neki kelljen mindent cipelnie - a kötelező felszerelésen túl.
Másfél órás depózás után, nagy melegben indul neki a következő emelkedőnek, nem nagyon irigylem...
Közben minden megszáradt az autóban, gyors rendrakás után megyek is.
Perloz olyan kis falu, hogy nem is tudok megállni az úton. Továbbmegyek a településen és visszasétálok. Megtalálom a családias pontot, ahol épp a szurkolásra összesereglett kisiskolásoknak tartanak fotózást. Elkezdek mászni a meredek, déli kitettségű domboldalon. Nagyon meleg van. Még a szűk utcácskák között elvétem az irányt és jó 10 percet megyek rossz irányba. Visszasietek és nagyon remélem, hogy nem kerültük el egymást ennyi idő alatt. Immáron a helyes úton, kis patakon átkelve jutok be az erdőbe. Gyorsan kiérek egy kis víztározó medencéhez. 'No, innen jó kis felvételt lehet majd készíteni' - gondolom és bevackolom magam egy árnyékos zugba.
Várok...
Várok...
Jó ez az árnyék, de ha nem jön egy percen belül, akkor ettől a csobogástól bevizelek, az biztos...
Jönnek páran, legalább őket lefilmezem...
Kicsit aggaszt, hogy nem jön.
Elindulok, de kis idő múlva egy vas létrához érek. Itt is beállítom a kamerát, de hiába várok csak nem jön. Kezdek félni, hogy bizony elkerültük egymást. Viszont az is igaz, hogy baromi meleg van, nem csodálnám, hogy a kiadós zabálás után nem diktálna nagy tempót...
Az izgalmak és a meleg viszont engem is 'megvisel', így egy komolyabb technikai szünetet kell tartsak. Tuti, hogy most megy majd el Fridi! Azért rálátok az útra, biztos ami biztos...
És perszehogy!
Fridi robogna el, de a rekettyésből utána szólók, hogy ne siessen, ha már eddig nem tette...
Szép komótosan ereszkedünk le a pontra, ahol nagy a hangulat. A pontőrök is épp ebédelni készülnek. Engem, mint kísérőt is szívesen látnának, de én inkább a méz édes helyi szőlőre hajtok.
Nem sokat időzünk, Fridi a megbeszéltek szerint indul is tovább, pont 13:00-kor.
Niel-ig van 33 kili és négy hágó, ráadásul a hőség sem fogja gyorsítani...
Én is elindulok, de egy kicsit bajban vagyok, mert a térképen nem igazán találom ezt a Niel-t... A ponton azért még megkérdem és határozottan állítják, hogy fel lehet menni autóval.
Akkor megtalálom...
Szokásos szerpentin...
Már majdnem Gressoney-ben vagyok - az a következő nagyobb állomás ebben a völgyben - így tuti, hogy túlmentem. Visszakanyarodom és rá is találok a kis letérőre. Annyira megzavart, hogy délidőben dolgozó olasz munkásokat látok, hogy elnéztem a kereszteződést...
Kicsit azért bizonytalan vagyok olyan szűk az út, de amíg nincs behajtani tilos, addig megyek, az biztos. Egy kis árnyékos kanyarban félreállok és megebédelek, összepakolok, mert az a sanda gyanúm, hogy most, itt, ezt árnyékban tehetem, de ki tudja mi vár rám fent, lehet, hogy egy zsebkendőnyi helyem lesz csak a sok autó között. közben pár autó elmegy, így bizakodom, hogy talán mégiscsak jó helyen vagyok.
Még 20 percnyi vad szerpentinezés vár rám és meg is látom a pár házból álló Niel-t. Nem is falu ez, csak olyan mint egy nagyobb major. Az út legvégén, az egyetlen szabad helyre még beszuszakolom az autót és hálát adok az eszemnek, hogy megálltam pakolászni, mert itt olyan meleg van, hogy lerohad rólam a gatya...
Gyorsan indulok is, mert szeretnék minél előbb Fridi elé érni. 15:40-kor indulok neki a kővel kirakott ösvénynek. A fák között néhol feltáruló panoráma csodálatos, nemhiába tekeregtem annyit felfelé az autóval, látszik, hogy 1600m magasan vagyok. Árnyas, mohás, páfrányos erdőben haladok.
Nagyon futhatnékom van, bár a nagy motyó nem éppen ideális ehhez. Azért az íze kedvéért egy kicsit kocorászom. Nem sokáig, mert nagyon elkezd emelkedni az ösvény. Meredek kaptató következik, még szerencse, hogy a fák árnya alatt nem perzsel a nap. Az emelkedő végén változatosan hullámzik a terep. Néhol gyökeres a szűk ösvény, néhol sziklákon egyensúlyozva kell előre haladni.
Lassan kiérek a fák közül. Hirtelen letöréshez érek, aminek a végén egy létra vezet egy keskenyebb sziklapárkányra. Fridi nagyon nem szereti az ilyen részeket, ráadásul már sötétben leszünk itt...
Az egyre erősödő robaj valami vizet sejtet, és lőn! Gyönyörű kis vízesés mellett/felett haladok el.
Innen viszont horror.
Kitett, nyugati domboldal, se nem erdő, se nem gyep, szúrós bokrok, nyirkos, mohás csúszós kövek. Bazi meleg és 120% páratartalom. Alig van kilátás a 3-4 m magas dzsindzsa miatt, de árnyékot nem ad a zöld. Ráadásul egyre jobban emelkedik, szerpentinen haladok meredeken felfelé és végeláthatatlan hosszan. Remek...
Több mint fél óra múltán annyi változik, hogy egyre több és nagyobb sziklán kell átvergődni. Bele sem akarok gondolni milyen lesz itt lefelé jönni sötétben. Minden csúszik. Ami kő azért, ami sár azért...
Végre kiérek egy füves, száraz gerincre, több száz méterre be lehet látni az elkövetkezendő szakaszt. Nem túl meredek és egész normális út kanyarog felfelé. A távolban egy útjelző táblát is látni vélek. Nekiindulok és egész jól haladok. Fentről a következő pont már látszik, légvonalban nincs is messze, csak az a bibi, hogy egy kisebb szakadék van közöttünk, amit jó nagy íven lehet csak kikerülni. Először egy elég kitett zöldellő párkányon, aztán mesterien kikövezett 'korzón' vezet az út a Col della Vecchia (2185m) hágóhoz. Lassan háromnegyed hat, remélem a ponton tudok találkozni Fridivel, mert ezen a köves, szakadékos részen nem szívesen jönnék lefelé sötétben... Egy kisebb bukkanót átmászva érek a ponthoz. Helikopterrel ide telepített kis konténer van itt és pár sátor, a hangulat nem rossz. Érdeklődöm, hogy nem járt-e itt Fridi, de nem tudnak róla. Felhívják a következő ellenőrzőpontot és ott sem tudnak róla. Frankó. Megkérdem, hogy merre az arra. A látóhatár szélén, a sziklagerincen mutatnak egy kis csorbát.
Az a hágó. A Crena du Leui (2311m). Ameddig csak ellátok, kövek. Kisebb nagyobb, de leginkább autó méretű sziklák között vezetett a nem létező ösvény.
No sebaj, hat óra múlt, van még idő a sötétedésig. Inkább elindulok a hágó felé, aztán csak találkozunk valahol. Próbálom minél jobban memorizálni az utat, mert lassan be kell lássam, hogy bizony világosban nem nagyon fogok Fridivel találkozni, a sziklák között viszont követhető ösvény nincs. Azt nem mondhatom, hogy unatkozom, mert igen csak a lábam elé kell néznem menet közben. Hosszan megyek szintben, majd amikor a hágó alá érek hirtelen vált át meredek szerpentinbe. Én is meglepődöm, de fél óra alatt felérek. Egy épp ott gyönyörködő résztvevő minden áron le akar fotózni a gépemmel, nem tudom lebeszélni róla :))).
Átnézek a szűk átjáró (Crena du Ley 2311m) másik oldalára és barátságos füves lejtőt látok.
Nosza, nekivágok. Pár percnyi szintút után meredeken ereszkedik az ösvény - de legalább van... Nagyon lassan araszolva jön felfelé pár spori, ebből arra következtetek, hogy van még lefelé. És igen :))). Baromi sok szintet kell itt veszteni, vagyis majd Fridivel kéz a kézben leküzdeni. Aztán lassan balra tér az út és megint kőtengerben folytatódik. Mintha egy morénasáncra kellene felkapaszkodni. Már messziről megpillantok egy piros felsőben lévő alakot, le is filmezem. Oda még fel? Jajjjj... Kicsivel hét után meg is érkezem, remélem Fridi már ott vár.
De nem. Itt sem tudnak róla.
Felhívom, mert van végre térerő és azt mondja most jött el a pontról.
De melyikről, könyörgöm?
Lago Vagno-ból.
Nemhiszemel... Csak most? Mi lehet/lehetett vele? Baromira belassult. 13:00-kor indult Perloz-ból, most 19:15 van. Több mint 6 óra alatt 19 kilit tett meg... Nem sok jóra számítok. Nem is időzöm a kis ponton, bár nagyon szívélyesen kínálgatnak minden földi jóval. Egyre sötétedik és a kis tó partján álló, Lago Chiaro (2096m) nevű hely fölé tornyosuló sziklás oldal tetején ott mutogatja magát a Col Marmontana (2350m) magasan lévő hágója. Csak az a bibi, hogy nem egyből kell felemelkedni, hanem van még egy plusz bucka is benne...
Sebaj, menteni megyek...
Kezdem szedni a csülkeimet és kevesebb mint 40 perc alatt fel is érek. Út közben egy éhhalál szélén lévő, idős, francia sporinak odaadom Fridi géljét. Nem tudom nem odaadni, látom, hogy életet ment... Fent már alig látok lámpa nélkül. A másik oldalon egy végtelenbe vesző füves domboldalt pillantok meg. Sajnos fejlámpa fényét nem, csak a távolban egy kivilágított pontot látok. Talán ellenőrzőpont?
Kicsit reménytelen a helyzet.
Majd 4,5 órája indultam el 2 órára...
Sokat nem mertem eddig enni, mert nem tudtam mi kell majd Fridinek, innivalóm sincs sok, bár tele a zsákom...
Film
Film
Lámpagyújtás nélkül indulok lefelé, a hold nagyon jól világít. Kicsivel lejjebb pár szembejövőt riasztok meg azzal, hogy belépek fénycsóvájukba, de legalább jönnek szembe, ez is valami. A jelzéseket nagyon nehéz követni. A Lago Chiaro óta nagyon kevés az útjelző zászló, itt más csapat rakhatta le őket, mert kirívóan kevés van belőlük. Ráadásul sehol sincs igazi, klasszikus ösvény, csak sziklák és fűcsomók. Agyam vadul próbál megjegyezni minden fűszálat és viszonyítási pontot a visszaúthoz. Ha belegondolok mi vár még ránk visszafelé, akkor inkább lefekszem itt helyben...
Lassan a kivilágított pont felé kanyarodom és pár felhagyott ház között osonnék el mikor is Fridibe botlom. Majdnem szó szerint. Olyan a találkozásunk, mintha most váltunk volna el öt perce és a beszélgetésünk is szinte úgy folytatjuk, mintha csak az imént hagytuk volna abba.
Odaadom neki a nálam lévő erősebb lámpát én is felteszem az enyémet, felvesszük a kabátokat, mert egyre hidegebb van és mi egyre kevésbé vagyunk fittek...
Kérdem mit enne?
Gél van?
Khmmmm.... ööööö, az nincs....
Maradunk a sózott napraforgómagnál. (Ha Oli most alszik, biztos verítékben fürödve riad fel álmából. Olajos, sós mag ilyenkor? Hülye-e vagy?)
Indulunk is neki az emelkedőnek, érzem, hogy nekem végem.
Fridi 2-3 marék után nem kér többet a szotyiból.
Nekiiramodom, próbálom tartani vele a lépést és ahogy a levegővétel engedi tömöm magamba az anyagot. Ez most biztos nagyon segít. Mentálisan bizonyára... Mire felérünk, már nem is akarok meghalni, csak szimplán fáradt vagyok.
Távban nincs sok hátra Niel-ig, de a terep és a szintek...
Alattunk a kivilágított pont. Az ereszkedésnél én megyek elől és így egész jól tartjuk az irányt. Tőlünk balra, messze egy fejlámpa fénye. Nem is értem mi lehet az ott. Aztán lélekszakadva jön lentről az egyik pontőr. Ő mondja, hogy egy idősebb versenyző az, és épp a szakadék szélén bóklászva kért segítséget a rendezőktől. Mondom is neki, hogy nem is csodálom az eltévedését, mert ha én ma nem jövök itt fel, akkor biztos nem találnék le.
Nem küzdelem mentesen, de leérünk.
Nagy tűz ég és bár Fridi ellenkezik, azért kávét és teát rendelek. Beborítunk belőle egy emberes adagot, meg Fridi egy kis kólát, aztán ballagunk is lefelé a morénahalmon. Előtte még szólunk a gyenge jelzések miatt, erre az egyikőjük már indul is neki a hegynek...
Határozottan emlékszem, az idefelé jövet memorizált viszonyítási pontokra, úgy látszik, hogy az a 3 dl kávé eljutott a rendeltetési helyére :).
Fridi nagyon jól jön, bár kicsit félek az előttünk lévő bazi meredek kaptatótól. Szépen lassan adagolom neki mi vár ránk, de azért nem viszem túlzásba...
Ráfordulunk a meredek szerpentinre és meg kell hogy állapítsam, hogy én nem bírnék gyorsabban itt felfelé menni, Fridi meg jön mögöttem mint a veszedelem 180 kilivel a csülkeiben. Nagyon erős, most érzem igazán. Ez annyira feldob, hogy szinte végig be sem áll a szám. Még előzünk is!!! Szépen kisimul az út és lassan befutunk a szűk kis átjáróhoz, ahol pár órája még fotózkodtam.
Egy kisebb felszökés legyőzése után jó megérkezni a pontra. Rögtön mondják, hogy nekem is adnak bármit, nem baj, hogy nem vagyok nevezett versenyző. Ez igazán kedves. Egy kis kólát kérek a kulacsomba.
Odaadják az üveget.
Töltök, majd a teli kulacsomat kiejtem a kezemből.
Felveszik. Odaadják. Töltök. Megint kiejtem.
Miközben felveszik az elgurult kulacsom, a kólát is kiejtem a kezemből, azt is felveszik.
Visszahozzák a kulacsom, de mivel kicsit földes lett ezért hoznak vizet, hogy kiöblítsem.
Öntenek vizet bele. Kiejtem megint.
Huhh, mintha egy kicsit szét lennék ütve :)))...
Felveszik, kimossák, megtöltik, majd a kezembe adják.
Mosolyogva, váll veregetve, ráadásul egy olyannak akit ki sem kéne szolgálni...
Közben Fridi is mindent magába töm amit csak a hatósugarán belül talál.
Mivel a hideg mellett egy kis szellő is lengedez, nem nagyon vendégmarasztaló az időjárás. El is indulunk. Egy pár főből álló csoport épp előttünk indul el. Szólok Frididnek, hogy jó lenne megelőzni őket, mivel a szakadék szélén nem lesz sok hely...
Ennek ellenére nincs jó pillanat az ellépéshez. Viszont kiderül, hogy a szakadék szélén, a szépen kirakott köveken remekül lehet előzni. (Fridi, meg a sötétben úgy sem látja mi van (mi nincs) alattunk.) El is lépünk, bár nem mondanám, hogy olcsón adják magukat. Rendesen kell szednünk a lábainkat. A füves gerincről a nyirkos, mohás, csúszós szakaszra érünk. Mondom is Fridinek, hogy vigyázzon, majd kisvártatva hatalmast hátast dobok. Klasszikus két láb magasba, hanyattvetős figura. Meg sem ütöm magam és nem fáj semmim. Szinte csoda. Mivel ilyen jól sikerült ez a mutatvány, még kétszer bemutatom, hátha ettől ébren marad egyre álmosodó futóbarátom. Ez az ereszkedés baromi idegőrlő. Lefelé, a lába elé nem lát az ember, mert a növényzet beborul a 20 cm széles ösvényre. Az ösvényen elszórt, emberfej nagyságú, csúszós kövek. És még lejt is rendesen.
Soha nem akar elfogyni.
Már nagyon éjjel van. A tájékozódásom is megcsal, mert várom, hogy mikor térünk már jobbra, a vízesés felé? Végre hallom a víz robaját, de egyre csak balra térünk. Szerencse, hogy itt nem videóztam, mert elég sokat kellene kipittyegni a szövegből... És bal, és bal és bal...
Végre egy ismerős jobbos, irányban vagyunk!
Szinte szaladunk a kis hídhoz. Itt megemlítem a vaslétrát, de Fridi, annyira álmos, hogy alig akar megijedni. Gyorsan átmászunk ezen a részen is, majd hullámzunk véget nem érően. Ez nagyon lehangoló és demoralizáló.
Mindketten kezdünk elfogyni...
Egy pillanatra eszembe jut, hogy mire megérkezünk Niel-be, ott nem meleg zuhany és puha ágy vár, hanem egy autó, ahonnan ki kell pakolni a motyót, fekhelyet kell keresni és enni sem ártana...
Arra jutok, hogy inkább nem gondolok most ilyenre, elég túlélni a következő lépést.
Annyira belassulunk a végére, hogy a legutoljára leelőzött csapatból egy tag visszaelőz a pont elérése előtt.
1:14-kor érjük el a frissítőállomást.
Fridit leültetem, ráerőszakolok minden nálunk lévő ruhát és lemegyek az autóhoz. Mivel idő közben felszabadult egy parkoló, így a sarokban találok egy jó kis alvásra is alkalmas helyet. Gyorsan fekhelyet készítek és felmegyek Fridiért. Lassan teletölti magát. Lemegyünk az autóhoz. Nem messze tőlünk egy bővizű, jéghideg forrás is van, így egy kellemes, nyugtató fürdés után hullán ájulunk puha ágyinkónkba.
2. nap Valgrisenche - Pontboset
Épp belemélyednék az írásba, amikor valaki megveregeti a szélvédőt. Majd frászt kapok!
Fridi az és nagyon vidám!
Nem bírt aludni, ezért átjött a hegyen...
Kicsit bánt, hogy nem szólt, de szerinte csak egy oltári szívástól óvott meg, mert az ereszkedés a saras lejtő nem volt túl vidám szórakozás.
Mondja, hogy továbbindul a közelben lévő pontra és már el is tűnik.
Gyorsan összepakolok és én is megyek utána autóval, pár perc alatt ott is vagyok.
Fridi eszik, iszik, kicsit töltődik. Megvarrjuk még a talpát, krémez itt-ott.
Film.
Nem is igazán vesztegetünk sok időt. Megbeszéljük, hogy az éjszakába belefér még 15 kili Eaux Rousse-ig, ott majd találkozunk és meglátjuk mi lesz. Talán alvás...
Az eső még szemerkél, amikor elválunk.
Gyorsan visszapakolok és indulok a másik völgybe.
A kis pontot nem nehéz megtalálni és még parkoló is van! Beöltözök és 4.30-kor elindulok Fridi elé a hegyre. Már nem esik. Friss, tiszta, harmatos enyhe idő van. Nagyon jól haladok felfelé, szemből nem sok emberrel találkozom. Az ösvény az először olyan mintha a Pilisben járnék: keskeny, sima, földes, aztán ahogy emelkedem egyre kövesebb és barátságtalanabb lesz, ráadásul ahogy kikerülök az erdő takarásából a szél is feltámad egy kicsit és a levegő sem lesz melegebb. Lassan már jöhetne a találkozó...
6:05-kor befut a tarjáni gyors. Kicsit álmosan és kóválygósan, de egyben! Nyílt füves részen ereszkedünk, még teljes sötétségben. Pont egy óra múlva érjük el a fűtött sátrat.
Menet közben megbeszéljük, hogy kis alvást beiktatunk a programba, így lemegyek az autóhoz és jobb híján a lökhárító mögött rendezem be Fridi hálószobáját. Mire mindennel elkészülök és felmegyek, már szinte alszik.
Az autóhoz leérve kicsit hitetlenkedve néz rám amikor mondom neki, hogy egy szál alsógatyára vetkőzve bújjon a hálózsákba. Nagyon fázik. Ennek ellenére gyorsan bevágja magát a zsákba és perceken belül elalszik.
Így.
Felmegyek a pontra, szerzek forró vizet, kicsit matatok, előkészítem a további száraz ruhákat, majd a megbeszélt két órányi alvás után felkeltem.
Nem mondom, hogy örül neki, de ez van...
Tea, kenyér, bogyók, ampullák, krémezés, öltözés... szokásos rutin...
A következő találkozási pont Cogne. Egy nagyobb pont, ahol fürödni is lehet, lesz nagy kajálási lehetőség. Ha minden klappol, akkor a Col Loson (3296m) környékére fel tudok majd menni elé.
Kicsit nehezen indul neki a napi penzumnak, de nem féltem, a környező hegyek látványából ítélve gyorsan be fog melegedni...
9:49-kor indul el.
Én sem tétováztam sokat. Kicsit rendet rakok az autóban és elindulok Cogne-ba. Az éjjel még sötét szerpentinen visszafelé haladva több patakot is keresztezett az út.Az egyik szimpatikusnál megállok és egy jeges, de ennél fogva hűsítő fürdőt veszek. Simán fogat mosok a patakban, még csak nem is gondolkodom a tisztaságán. Ennyire hideg, ennyire az erdőben talán nem is lehet annyira koszos...
A 45 kilit gyorsan megteszem, de mire a városkába érek nagyon melege lett. Elmegyek a legutolsó parkolóig, ott átöltözöm és indulok is Fridi 'megmentésére'.
12 óra előtt indulok, jól megpakolva. Alighogy elhagyom az utat, meredek emelkedőn visz az út, gyönyörű fenyvesben. Bővizű patakokat keresztezek, még egy kisebb vízesést is utamba kerül. Köves, sziklás meredek mászás visz tovább és lassan az árnyékot adó fák is elmaradoznak. Bazi meleg lett. Menet közben iszom kedvenc menta szörpömet és tápolok is rendesen. Egy széles, kopár völgyben az út jó részére nyílik rálátás. Köves, kietlen katlan. Pokol meleg...
Kicsit filmezek. Nehéz megmutatni ezt filmen. Mire felérek a szerpentin tetejére egészen tetszeni kezd. Visszanézve a zöldellő völgyre nyílik a kilátás. Pazar. Fent kis hullámozás után egy széles lapos hegylábon menedékházat találok. Itt az etetőpont. Riff. Vittorio Sella (2585m). A kútnál megmosakszom és némi filmezgetés után indulok is. 13:30, lassan Fridinek is érkeznie kell. A lanka után újra elkezd emelkedni az ösvény és egyre kellemetlenebb lesz. Apró kövek púder szerű altalajon. Csúszik mint a jég. Szerencsére nem kell sokat másszak, mert magyar hangokat hallok fentről... Elkezdünk ereszkedni vissza a házhoz. Gyorsan leérünk. Kis oázis a meleg, száraz katlanban. Nem sietünk, jó egy kis kényeztetés. Majd' fél óra el is repül..
A lejtmenet egy kicsit szenvedős és meleg, de kárpótlásként gyönyörű.
Felfelé kicsit hosszabbnak tűnt, de lefelé 70 perc alatt megtesszük az utat. Látszik, hogy Fridi teletankolta magát.
Ez a kulcsa az egésznek.:
Enni, enni, enni...
Ha ez megvan, akkor meg inni, inni, inni...
Ha ez megvan, akkor az előző ponttól újra....
Habár Cogne egy 'base vita', itt fürdeni és aludni is lehet, úgy határozunk, hogy nem kellene itt vesztegetni az időt. Az autó melletti gyepes sávon ejtőzünk egy kicsit, megbeszéljük a továbbiakat, majd Fridi nekiindul a következő résznek. Én 27 km múlva tudok vele találkozni, ezért 87 kilit kell autókázzak. Úgy számoljuk, hogy hajnali kettő körül tudunk összefutni Chardonney-nél.
Könnyes búcsú után pakolászok és indulok is.
Öreg sötét lesz mire megérkezem.
Mivel a völgy végében van a keresett település nincs nehéz dolgom, könnyen megtalálom a pontot. Az az érzésem, hogy ez egy meglehetősen felkapott hely, mivel valamire való alvóhelyet nem találok. Visszaülök az autóba és a völgybe visszafelé indulva végre találok egy abszolút ideális helyet.
Végre alvás!
Rám fér...
Matrac, hálózsák, óra beállítva.
Hajrá!!!
Fridi az és nagyon vidám!
Nem bírt aludni, ezért átjött a hegyen...
Kicsit bánt, hogy nem szólt, de szerinte csak egy oltári szívástól óvott meg, mert az ereszkedés a saras lejtő nem volt túl vidám szórakozás.
Mondja, hogy továbbindul a közelben lévő pontra és már el is tűnik.
Gyorsan összepakolok és én is megyek utána autóval, pár perc alatt ott is vagyok.
Fridi eszik, iszik, kicsit töltődik. Megvarrjuk még a talpát, krémez itt-ott.
Film.
Nem is igazán vesztegetünk sok időt. Megbeszéljük, hogy az éjszakába belefér még 15 kili Eaux Rousse-ig, ott majd találkozunk és meglátjuk mi lesz. Talán alvás...
Az eső még szemerkél, amikor elválunk.
Gyorsan visszapakolok és indulok a másik völgybe.
A kis pontot nem nehéz megtalálni és még parkoló is van! Beöltözök és 4.30-kor elindulok Fridi elé a hegyre. Már nem esik. Friss, tiszta, harmatos enyhe idő van. Nagyon jól haladok felfelé, szemből nem sok emberrel találkozom. Az ösvény az először olyan mintha a Pilisben járnék: keskeny, sima, földes, aztán ahogy emelkedem egyre kövesebb és barátságtalanabb lesz, ráadásul ahogy kikerülök az erdő takarásából a szél is feltámad egy kicsit és a levegő sem lesz melegebb. Lassan már jöhetne a találkozó...
6:05-kor befut a tarjáni gyors. Kicsit álmosan és kóválygósan, de egyben! Nyílt füves részen ereszkedünk, még teljes sötétségben. Pont egy óra múlva érjük el a fűtött sátrat.
Menet közben megbeszéljük, hogy kis alvást beiktatunk a programba, így lemegyek az autóhoz és jobb híján a lökhárító mögött rendezem be Fridi hálószobáját. Mire mindennel elkészülök és felmegyek, már szinte alszik.
Az autóhoz leérve kicsit hitetlenkedve néz rám amikor mondom neki, hogy egy szál alsógatyára vetkőzve bújjon a hálózsákba. Nagyon fázik. Ennek ellenére gyorsan bevágja magát a zsákba és perceken belül elalszik.
Így.
Felmegyek a pontra, szerzek forró vizet, kicsit matatok, előkészítem a további száraz ruhákat, majd a megbeszélt két órányi alvás után felkeltem.
Nem mondom, hogy örül neki, de ez van...
Tea, kenyér, bogyók, ampullák, krémezés, öltözés... szokásos rutin...
A következő találkozási pont Cogne. Egy nagyobb pont, ahol fürödni is lehet, lesz nagy kajálási lehetőség. Ha minden klappol, akkor a Col Loson (3296m) környékére fel tudok majd menni elé.
Kicsit nehezen indul neki a napi penzumnak, de nem féltem, a környező hegyek látványából ítélve gyorsan be fog melegedni...
9:49-kor indul el.
Én sem tétováztam sokat. Kicsit rendet rakok az autóban és elindulok Cogne-ba. Az éjjel még sötét szerpentinen visszafelé haladva több patakot is keresztezett az út.Az egyik szimpatikusnál megállok és egy jeges, de ennél fogva hűsítő fürdőt veszek. Simán fogat mosok a patakban, még csak nem is gondolkodom a tisztaságán. Ennyire hideg, ennyire az erdőben talán nem is lehet annyira koszos...
A 45 kilit gyorsan megteszem, de mire a városkába érek nagyon melege lett. Elmegyek a legutolsó parkolóig, ott átöltözöm és indulok is Fridi 'megmentésére'.
12 óra előtt indulok, jól megpakolva. Alighogy elhagyom az utat, meredek emelkedőn visz az út, gyönyörű fenyvesben. Bővizű patakokat keresztezek, még egy kisebb vízesést is utamba kerül. Köves, sziklás meredek mászás visz tovább és lassan az árnyékot adó fák is elmaradoznak. Bazi meleg lett. Menet közben iszom kedvenc menta szörpömet és tápolok is rendesen. Egy széles, kopár völgyben az út jó részére nyílik rálátás. Köves, kietlen katlan. Pokol meleg...
Kicsit filmezek. Nehéz megmutatni ezt filmen. Mire felérek a szerpentin tetejére egészen tetszeni kezd. Visszanézve a zöldellő völgyre nyílik a kilátás. Pazar. Fent kis hullámozás után egy széles lapos hegylábon menedékházat találok. Itt az etetőpont. Riff. Vittorio Sella (2585m). A kútnál megmosakszom és némi filmezgetés után indulok is. 13:30, lassan Fridinek is érkeznie kell. A lanka után újra elkezd emelkedni az ösvény és egyre kellemetlenebb lesz. Apró kövek púder szerű altalajon. Csúszik mint a jég. Szerencsére nem kell sokat másszak, mert magyar hangokat hallok fentről... Elkezdünk ereszkedni vissza a házhoz. Gyorsan leérünk. Kis oázis a meleg, száraz katlanban. Nem sietünk, jó egy kis kényeztetés. Majd' fél óra el is repül..
A lejtmenet egy kicsit szenvedős és meleg, de kárpótlásként gyönyörű.
Felfelé kicsit hosszabbnak tűnt, de lefelé 70 perc alatt megtesszük az utat. Látszik, hogy Fridi teletankolta magát.
Ez a kulcsa az egésznek.:
Enni, enni, enni...
Ha ez megvan, akkor meg inni, inni, inni...
Ha ez megvan, akkor az előző ponttól újra....
Habár Cogne egy 'base vita', itt fürdeni és aludni is lehet, úgy határozunk, hogy nem kellene itt vesztegetni az időt. Az autó melletti gyepes sávon ejtőzünk egy kicsit, megbeszéljük a továbbiakat, majd Fridi nekiindul a következő résznek. Én 27 km múlva tudok vele találkozni, ezért 87 kilit kell autókázzak. Úgy számoljuk, hogy hajnali kettő körül tudunk összefutni Chardonney-nél.
Könnyes búcsú után pakolászok és indulok is.
Öreg sötét lesz mire megérkezem.
Mivel a völgy végében van a keresett település nincs nehéz dolgom, könnyen megtalálom a pontot. Az az érzésem, hogy ez egy meglehetősen felkapott hely, mivel valamire való alvóhelyet nem találok. Visszaülök az autóba és a völgybe visszafelé indulva végre találok egy abszolút ideális helyet.
Végre alvás!
Rám fér...
Matrac, hálózsák, óra beállítva.
Hajrá!!!
1. nap - Couremayeur - Valgrisenche
Az UTMB-nél talán valamivel családiasabb, de nagyon jól szervezett és fergeteges volt a rajt. Sikerült jó helyre állnom a tömegben és még Fridit is megörökíthettem az elrajtolók között.
Gyorsan visszasiettem a szállásunkra és elindultam az első találkozási pont, La Thuile felé. Sajnos út közben nem tudtam tankolni, mivel a kutak vasárnap zárva tartanak erre felé!?! 40 perc autókázás után jutottam el La Thuile-be. A főútról is elég szerpentinesnek tűnt a bekötőút, de rajta haladva minden képzeletet felülmúlt.
A városka elején lévő parkolóba letettem az autót, majd kis motyómmal elindultam a kijelölt útvonallal szemben. Nem volt nehéz dolgom, mivel kis sárga zászlócskák és vörös felfestések jelezték az utat, nagyon egyértelműen.
Az ösvény egy napos, száraz domboldalon vezetett enyhén felfelé. 20-30 perc után megálltam, mert az addigi ritkás fás területet teljesen nyílt oldal követte. Megsülni meg nem volt kedvem. Lepakoltam, elővettem a térképet és belőttem a pozíciómat.
Közeben egyre másra haladtak el mellettem a túrázók. Őket követve láttam, hogy az ösvényt egész messzire belátom.
Érkeztek a futók. Először egy négyes boly tűnt fel, a tavalyi győztessel, majd sorra következtek a versenyzők. Vártam Fridit, annyira, hogy amikor feltűnt, majd elszalasztottam a felvételt – mert persze közben vadul filmeztem is...
Együtt ereszkedtünk a városka felé, én próbáltam hátulról felvenni a tempót.
Lent nagy buzdítás volt, tapsoltak, kolompoltak, sípoltak, doboltak. Jó 5 percet tekeregtünk az utcákon mire a frissítőponthoz beértünk. Először Fridit magára hagytam, mert nem tudtam, hogy én merre tudok majd bemenni, de rögtön észrevettem, hogy elég fejetlenség van, mindenkit, mindenhova beengednek, így egyszerűen besétáltam az etetőpontra. Találkoztam Fridivel, majd szép komótosan átvettük, hogy mi is történt.
Alapjába véve nem volt gond, de fáradtnak, kissé enerváltnak tűnt. A meleg megviselte, de kit nem... A kedve jó volt, étvágya is volt. Sajtot, sonkát, kenyeret evett, kólát, vizet és a végén egy sört is ivott. Együtt hagytuk el a pontot, aminek a kijáratában az UTMB-s Polettiék tapsoltak :)))... Egy kicsit még együtt gyalogoltunk az emelkedő aszfalton, majd a maradék sör kidobása után elváltunk.
Visszagyalogoltam az autóhoz, és rögtön el is indultam a következő pontra Planavalba.
Szűk, kanyargó völgybe vitt az út, mindenfelé vízesések, patakok. Meg is álltam egy helyen fotózni, mert annyira nem bírtam magammal.
Továbbindultam egészen egy kis kereszteződésig, ahol egész kis aszfalt útra kellett letérni. A nyilak és bóják jelezték, hogy a mezőny is erre halad. Elérkeztem a faluhoz, majd a felfestett jeleket követve el is hagytam. A szűk kis út kanyarogva kúszott fel a hegyoldalba. Egyre több volt az út menti autó, így gyanítottam, hogy lassan a becsatlakozó ösvényhez érek. Így is volt. Visszafordultam és az első alkalmas helyen leparkoltam.
Átöltöztem, bepakoltam a kis zsákot, majd nekiindultam a hegynek Colle da la Crosatie felé.
Poros, köves szerpentinező út vitt felfelé. Emberrel nem találkoztam, még az élmezőny sem járt erre. Meleg volt, a nap teljes erővel tűzött. Kb. fél óra kapaszkodás után jöttem rá, hogy nem vittem magammal esőkabátot, pedig délutánra, estére csapadékot jósoltak. Néhány felhő volt csak az égen, de azért nem árt az óvatosság, pláne magas hegységben. Nem örültem egy esetleges elázásnak, de azért folytattam az utamat. Még a Lac du Fond előtt találkoztam az első versenyzővel. Kissé meg is lepődtem, hogy ilyen korán ideért. Fotóztam, filmeztem a tavak, patakok környékén, a környezet nagyon pazar volt. Egy nagyobb, meredekebb, kitett kaptató után már látszott a hágó. Mivel a felhők egyre sűrűsödtek úgy döntöttem, hogy inkább bevackolom magam valami szélvédett helyre, lecserélem az izzadt pólóm és várom Fridi érkezését. Így is tettem. Filmeztem, fotóztam, ettem, ittam nyugodtan és nézelődtem. Ritkán adatik meg az embernek, hogy 2800m környékén töltse tétlen idejét...
18:00 körül érkezett meg Fridi, egész jó állapotban. Kis fáradtságra panaszkodott de egyébként teljesen egyben volt. Az út változó meredekségű és döntően barátságtalan volt lefelé.
Lefelé. (A bizalmas megnyilvánulásokat, kötőszavakat kipittyegtettem...)
Mire visszaérkeztünk az aszfalt úthoz az eső is elkezdett szemerkélni. Gyorsan vázoltam Fridinek, hogy mi vár még rá, majd átöltözés után az autóba pattantam. Az eső egyre barátságtalanabbul esett, sőt néha zuhogott.
A jelölt pálya az aszfalt úton, vagy azzal párhuzamosan haladt, így jól láthattam a derekasan elázó versenyzőket.
Beértem Valgrisenche-be, de olyan kicsi volt a falu, hogy egyből át is haladtam rajta. Autók mindenütt, esélyem sem volt leállni. Megfordultam, majd kis töketlenkedés után behajtogattam a gépet egy biztonságosnak ítélt parkolni tilos jelzés alá.
Az eső szakadt.
Vártam egy kicsit, a beérkezőket nem láttam, úgy 30-40 m-re lehettem a ponttól.
Fridi hívott, hogy beért.
Felvettem pár szükségesnek ítélt cumót és felmentem a pontra. Elég nagy tumultus volt, mindenki fedett helyet keresett magának. Versenyzők és kísérők egyaránt.
Kis kajálás után erős rámenőséggel én is felmentem a zuhanyzó részlegbe. Próbáltam a felső szinten ágyat is foglalni Fridinek, ez sikerült is. Elég nagy jövés-menés volt, ráadásul elég kis helyen voltunk összezsúfolva. Rajtam kívül más kísérő ide nem jutott fel...
A mezőny itt még nem húzódott szét, így nagy volt a népsűrűség.
Zuhanyzás után leltároztuk a vízhólyagokat és arra jutottunk, hogy ebben a cipőben nem nagyon érdemes folytatni a versenyt. Vízhólyag volt Fridi sarkán és két lábujján. Megvarrtam őket, lefertőtlenítettük és leragasztottuk mindegyiket.
Irány az ágy.
2-3 óra alvásra gondoltunk, majd utána még éjjeli nekiindulásra.
Megbeszéltük, hogy én átmegyek Rhemes-Notre-Dame-ba és amikor Fridi, indulásakor telefonál, akkor elindulok vele szembe a hegyre. A szintrajzból úgyis valami horrorisztikusabb lejtő bontakozott ki. Hátha tudok majd segíteni...
Visszamentem az autóhoz és megpróbálta kiteríteni a szarrá ázott cuccokat. Nem volt egyszerű. Bevágtam magam az autóba és átmentem a következő völgybe.
A falu szélén könnyen ráakadtam arra a pontra ahol a futók keresztezik az aszfalt utat. Épp egy parkoló volt itt, tehát beálltam. Az eső nem esett, így gyorsan az autó melletti alvás mellett döntöttem. Sajnos fél óra múlva rákezdett. Behajtogattam magam az autóba. Próbáltam két órán keresztül az első üléseken aludni, de nem sikerült. Megint elállt az eső, így újra a parkoló aszfaltját választottam. Fél óra múlva megint vissza. No ennek semmi értelme – gondoltam – elővettem a laptopom és elkezdtem írni ezt a beszámolót. Hajnali kettő volt ekkor.
Ez nem jött be...
Bocsánat!
Nethiány miatt a közvetítés elmaradt, de utólag pótolom.
Így sajátos beszámoló lesz belőle, úgy, hogy a történet végét ismeritek.
Nethiány miatt a közvetítés elmaradt, de utólag pótolom.
Így sajátos beszámoló lesz belőle, úgy, hogy a történet végét ismeritek.
A NAP
Reggel kissé felhős időre ébredtünk. Nem vészes, épp csak annyi, hogy ne legyen nagy napsütés és túl meleg.
Mindenki aludt, mint a bunda.
Fridi magába tömött egy patikányi vitamint meg hohcbió bogyót, ha ezen múlik, akkor nagyon sikeres lesz :)))...
10:00-kor rajt.
Utána La Thuile-ben fogunk majd találkozni.
Hogy mikor és honnan lesz netem, azt még nem tudom, de azért próbálok írni minél gyakrabban.
Mindenki aludt, mint a bunda.
Fridi magába tömött egy patikányi vitamint meg hohcbió bogyót, ha ezen múlik, akkor nagyon sikeres lesz :)))...
10:00-kor rajt.
Utána La Thuile-ben fogunk majd találkozni.
Hogy mikor és honnan lesz netem, azt még nem tudom, de azért próbálok írni minél gyakrabban.
Nevezés
A rajtszámátvételt nem vitték túlzásba a rendezők - meg egyébként más sem...
Elég hosszú sor volt mire 3 körül odaértünk. Találkoztunk a többi magyar résztvevővel is. Fridi és András 20p sorban állás után kapták meg a kezükre a csippet, a pólójukat, a 2 db rajtszámot és az előreküldendő sárga Grivel zsákjukat. Nem ellenőrizték a kötelező felszerelés meglétét, pedig mi becsületesen végigcipeltünk mindent a városon.
Pár kiállító volt ugyan, de nagy expo-ra nem kell gondolni...
Visszajöttünk a szállásra, kiválogattuk az előreküldendő cuccokat. (A 7 'base vita' pontra viszik ki az előre leadott cuccokat a szervezők. Erre szolgál AZ a Grivel márkájú zsák, amit jól megpakoltunk.) Bár terveink szerint én minden ilyen ponton ott leszek, de megtörténhet, hogy valami előre nem tervezett dolog miatt mégsem. No, ilyen esetre jobb, ha lesz minden Fridinél. Pót kaja, pót ruha, törülköző...
Délután kifizettük a szállást és bepakoltuk a nélkülözhető cumókat az autóba. Este 8-ra volt meghirdetve az eligazítás és a paszta party. A megtömött zsákokat is visszacipeltük, mivel le lehett adni őket, így ezzel holnap reggel nem kell majd vesződni.
Az eligazításon igazán új infót nem mondtak el, a tészták porciózásakor meg egy emberként rohamozták meg a versenyzők a pultokat. Mi inkább kimaradtunk ebből a játszmából és a tegnap kipróbált helyünkön ettünk megint egy-egy fergeteges pizzát.
Most lassan alvás...
Sajnos a szállodánk a héten bezár, így a jövő hétre - ki tudja mikorra? - nem lesz majd szállásunk. Remélem ez lesz majd a legnagyobb gondunk!
Elég hosszú sor volt mire 3 körül odaértünk. Találkoztunk a többi magyar résztvevővel is. Fridi és András 20p sorban állás után kapták meg a kezükre a csippet, a pólójukat, a 2 db rajtszámot és az előreküldendő sárga Grivel zsákjukat. Nem ellenőrizték a kötelező felszerelés meglétét, pedig mi becsületesen végigcipeltünk mindent a városon.
Pár kiállító volt ugyan, de nagy expo-ra nem kell gondolni...
Visszajöttünk a szállásra, kiválogattuk az előreküldendő cuccokat. (A 7 'base vita' pontra viszik ki az előre leadott cuccokat a szervezők. Erre szolgál AZ a Grivel márkájú zsák, amit jól megpakoltunk.) Bár terveink szerint én minden ilyen ponton ott leszek, de megtörténhet, hogy valami előre nem tervezett dolog miatt mégsem. No, ilyen esetre jobb, ha lesz minden Fridinél. Pót kaja, pót ruha, törülköző...
Délután kifizettük a szállást és bepakoltuk a nélkülözhető cumókat az autóba. Este 8-ra volt meghirdetve az eligazítás és a paszta party. A megtömött zsákokat is visszacipeltük, mivel le lehett adni őket, így ezzel holnap reggel nem kell majd vesződni.
Az eligazításon igazán új infót nem mondtak el, a tészták porciózásakor meg egy emberként rohamozták meg a versenyzők a pultokat. Mi inkább kimaradtunk ebből a játszmából és a tegnap kipróbált helyünkön ettünk megint egy-egy fergeteges pizzát.
Most lassan alvás...
Sajnos a szállodánk a héten bezár, így a jövő hétre - ki tudja mikorra? - nem lesz majd szállásunk. Remélem ez lesz majd a legnagyobb gondunk!
-1. nap
Egy esti, fantasztikusan jó pizza után baromi rosszul aludtunk, mert nem eléggé nyitottuk ki a teraszajtót. Baromi meleg volt, még éjjel is.
Reggel bármennyire is szarul voltam, felmentem a Bertone házhoz, mert én eddig csak a CCC hosszabb útját ismertem, a rövid mászósat még nem.
Frankó volt.
Az otthonról hozott hasmenés sajnos még nem múlt el nyomtalanul (a nyomokat a Bertone háznál hagytam).
Ma sem maradhatott el a shoppingolás, mert megtaláltuk a tegnapi bolt outletjét :)))...
Fridiék pakolásznak, mert megyünk rajtszám átvételre.
A város egyre inkább kezd megtelni marcona tekintetű emberekkel.
Reggel bármennyire is szarul voltam, felmentem a Bertone házhoz, mert én eddig csak a CCC hosszabb útját ismertem, a rövid mászósat még nem.
Frankó volt.
Az otthonról hozott hasmenés sajnos még nem múlt el nyomtalanul (a nyomokat a Bertone háznál hagytam).
Ma sem maradhatott el a shoppingolás, mert megtaláltuk a tegnapi bolt outletjét :)))...
Fridiék pakolásznak, mert megyünk rajtszám átvételre.
A város egyre inkább kezd megtelni marcona tekintetű emberekkel.
-2 még
Egy kis városi nézelődéssel, kroásszan zabálással indult a nap.
Pár sportbolt is az utunkba került...
Fridi majdnem vett egy HOKA-t, de nem volt nála zokni a próbához :)))...
Megnéztük a rajthelyet. Rögtön le is szólítottak minket, sok sikert kívántak az elkövetkező napokra. Mondtam, hogy én csak kibic vagyok.
Megnéztük, hogy merre hagyja majd el a mezőny a várost. Andrásnak megvan a GPS track, így nem volt nehéz dolgunk.
Az aszfalton zöld felfestések lesznek, ezeket (is) követtük.
Nem igazán értettük, hogy miért GTV-vel jelölik az útvonalat. Próbáltuk kideríteni miből jön a rövidítés, de eddig nem fejtettük még meg.
A város után egy baromi szűk ösvényre tértünk. András rögtön összeszarozta magát. Szó szerint. Ez jó jel! Az nem, hogy már most is sántít, mert fáj a dereka...
Szóval felmentünk pár 10 m-t az ösvényen és kerülgettük a taposóaknákat.
Baromi meleg volt, így nem nagyon vágtunk neki komolyabban.
Visszafelé Fridi még betolt 30 dkg pizzát.
Azóta alszik. Nemhiszemel.
Úgy alszik, mint egy gyerek. Hihetetlen alvókája van.
No, most nézem, hogy vakaródzik, lassan ébred,
Megyünk HOKA.t venni. Vagy egy kicsit kocogni.
Ez nost dől el.
Még csipás a feje...
Pár sportbolt is az utunkba került...
Fridi majdnem vett egy HOKA-t, de nem volt nála zokni a próbához :)))...
Megnéztük a rajthelyet. Rögtön le is szólítottak minket, sok sikert kívántak az elkövetkező napokra. Mondtam, hogy én csak kibic vagyok.
Megnéztük, hogy merre hagyja majd el a mezőny a várost. Andrásnak megvan a GPS track, így nem volt nehéz dolgunk.
Az aszfalton zöld felfestések lesznek, ezeket (is) követtük.
Nem igazán értettük, hogy miért GTV-vel jelölik az útvonalat. Próbáltuk kideríteni miből jön a rövidítés, de eddig nem fejtettük még meg.
A város után egy baromi szűk ösvényre tértünk. András rögtön összeszarozta magát. Szó szerint. Ez jó jel! Az nem, hogy már most is sántít, mert fáj a dereka...
Szóval felmentünk pár 10 m-t az ösvényen és kerülgettük a taposóaknákat.
Baromi meleg volt, így nem nagyon vágtunk neki komolyabban.
Visszafelé Fridi még betolt 30 dkg pizzát.
Azóta alszik. Nemhiszemel.
Úgy alszik, mint egy gyerek. Hihetetlen alvókája van.
No, most nézem, hogy vakaródzik, lassan ébred,
Megyünk HOKA.t venni. Vagy egy kicsit kocogni.
Ez nost dől el.
Még csipás a feje...
-2. nap reggel
A két aspiráns még aludt, amikor én 20 perc hotelban való bolyongás után a hátsó vészkijáraton elhagytam az épületet...
Furcsa a csöndes Couremayeur-ban sétálgatni, pár ember motoszkál csak.
Az idő gyönyörű, reggel 15 fok környékén lehetett.
Mire visszaértem már kinyitották az épületet és Fridiék is felkeltek. Persze rögtön hadonászni kezdtek a hegyek felé...
Furcsa a csöndes Couremayeur-ban sétálgatni, pár ember motoszkál csak.
Az idő gyönyörű, reggel 15 fok környékén lehetett.
Mire visszaértem már kinyitották az épületet és Fridiék is felkeltek. Persze rögtön hadonászni kezdtek a hegyek felé...
-3. nap
Fullon pakolt autónkkal 23:00-ra végre megérkeztünk Couremayeur-ba, a szállásunkra.
Bazi nagy volt a forgalom és sokszor esett, fújt a szél...
Egyelőre nem megy több, irány az ágy!
Bazi nagy volt a forgalom és sokszor esett, fújt a szél...
Egyelőre nem megy több, irány az ágy!
-4. nap
Kész megváltás lesz a holnapi indulás!
Van autónk, kajánk, ruhánk, biztosításunk...
Más nem is kell!
Ma még rávásároltunk az amúgy sem szegényes választékú hochbio kaja készletünkre. Kész méregtelenítő kúra lesz!
Szerencsés fordulat eredményeképp egy majd' vadi új Opel Zafirával vágunk neki az útnak. A szálláshelyem így talán nem is lesz olyan szűkös.
Eljött az a pont, amikor abba kell hagyni a készülődést, mert befejezni úgy sem lehet.
Akkor,
PONT!
Van autónk, kajánk, ruhánk, biztosításunk...
Más nem is kell!
Ma még rávásároltunk az amúgy sem szegényes választékú hochbio kaja készletünkre. Kész méregtelenítő kúra lesz!
Szerencsés fordulat eredményeképp egy majd' vadi új Opel Zafirával vágunk neki az útnak. A szálláshelyem így talán nem is lesz olyan szűkös.
Eljött az a pont, amikor abba kell hagyni a készülődést, mert befejezni úgy sem lehet.
Akkor,
PONT!
-5. nap
Kezd összeállni.
Vagy nem.
Vagy mégis.
Öööö....
Nemtomkivagyok...
Itinereket lamináltam, elkezdtem a pakolást. ..
No ennek sohasenincs vége, az biztos. Ha én mennék, még hagyján, de most úgy kell pakolni, hogy minél kevesebből legyek teljesen felkészült.
Maradjunk annyiban, hogy gyakorolni kell ezt.
Egyen ládákba pakolunk, mert azt könnyebb lesz áttekinteni, az autóban rakosgatni, szortírozni.
Külön kaja, külön futótáp. külön ruhák...
Ma jött még egy emil a szervezőktől:
1. Kicsit variáltak az etetőpontok körül. Kiderült, hogy a kb. 50km-ént lévő 'life base'-ekben nem biztos, hogy jut mindenkinek fekhely. Monnyuk nem igazán érezzük, hogy mennyire tudja majd Fridi kihasználni ezeket a pontokat, de jó lesz résen lenni.
Hálózsákot, matracot, sátrat - perszehogyCsanyáé - viszünk, így gyakorlatilag bárhol tudunk aludni, a kérdés csak az, hogy akkor és ott tudok-e lenni, ahol és amikor szükség lesz rám?! Hát igen, ez nagy kérdés...
2. Minden ponton lesz full-os kaja, nem csak a bázis pontokon. Ez nagyon jó! Remélem Fridi gondol majd rám is :)))...
3. Fontos infó, hogy a bazis pontokon kívüli ellenörző- itató- etetőpontokon csak max. 2 ó-t lehet eltölteni!
4. A verseny honlapjára folyamatosan frissülő adatokat ígérnek, napi filmeket, fotókat
Ha minden igaz holnap lesz autónk, biztosításunk és még több kajánk!
Vagy nem.
Vagy mégis.
Öööö....
Nemtomkivagyok...
Itinereket lamináltam, elkezdtem a pakolást. ..
No ennek sohasenincs vége, az biztos. Ha én mennék, még hagyján, de most úgy kell pakolni, hogy minél kevesebből legyek teljesen felkészült.
Maradjunk annyiban, hogy gyakorolni kell ezt.
Egyen ládákba pakolunk, mert azt könnyebb lesz áttekinteni, az autóban rakosgatni, szortírozni.
Külön kaja, külön futótáp. külön ruhák...
Ma jött még egy emil a szervezőktől:
1. Kicsit variáltak az etetőpontok körül. Kiderült, hogy a kb. 50km-ént lévő 'life base'-ekben nem biztos, hogy jut mindenkinek fekhely. Monnyuk nem igazán érezzük, hogy mennyire tudja majd Fridi kihasználni ezeket a pontokat, de jó lesz résen lenni.
Hálózsákot, matracot, sátrat - perszehogyCsanyáé - viszünk, így gyakorlatilag bárhol tudunk aludni, a kérdés csak az, hogy akkor és ott tudok-e lenni, ahol és amikor szükség lesz rám?! Hát igen, ez nagy kérdés...
2. Minden ponton lesz full-os kaja, nem csak a bázis pontokon. Ez nagyon jó! Remélem Fridi gondol majd rám is :)))...
3. Fontos infó, hogy a bazis pontokon kívüli ellenörző- itató- etetőpontokon csak max. 2 ó-t lehet eltölteni!
4. A verseny honlapjára folyamatosan frissülő adatokat ígérnek, napi filmeket, fotókat
Ha minden igaz holnap lesz autónk, biztosításunk és még több kajánk!
-6. nap
Kezdődik kuszálódni bennem, hogy milyen adat melyik gépen van, milyen táblázat és milyen link hova lett mentve és milyen néven.
Huhh ez kemény kezd lenni... Még szerencse, hogy nem a földet kerüljük meg, csak egy Aosta nevű város körül bóklászunk.
Mármint Fridi bóklászik...
Próbálom szabaddá tenni magam a -4. napra, mert kemény lesz a sok indulás előtti készülődés, az biztos. Persze most kulminál minden munkám...
A mobil szolgáltatók oldalait próbáltam átnyálazni, hogy hátha van vmilyen kedvezmény, de nem igazán hittem a szememnek. Spórolás címén még jobban megkopasztják csak az embert. Pedig nem lenne rossz vmilyen megoldás, mert gyanítom, hogy horribilis lesz a telefonszámlánk.
Kell még vásárolni pár dolgot, biztosítást kell még kötnünk, át kell vennünk két GPS-es órát és meg kell tanulnunk a kezelésüket. Be kell gyűjteni egy kamerát, aminek segítségével közvetíteni tudom majd az eseményeket. A kölcsönzött autót is el kellene hozni utolsó este, aztán meg a pakolás.
Hmmmmm fincsi lesz !!!!
Szóval a -3. napi indulás erős katakizma szagot áraszt.
Huhh ez kemény kezd lenni... Még szerencse, hogy nem a földet kerüljük meg, csak egy Aosta nevű város körül bóklászunk.
Mármint Fridi bóklászik...
Próbálom szabaddá tenni magam a -4. napra, mert kemény lesz a sok indulás előtti készülődés, az biztos. Persze most kulminál minden munkám...
A mobil szolgáltatók oldalait próbáltam átnyálazni, hogy hátha van vmilyen kedvezmény, de nem igazán hittem a szememnek. Spórolás címén még jobban megkopasztják csak az embert. Pedig nem lenne rossz vmilyen megoldás, mert gyanítom, hogy horribilis lesz a telefonszámlánk.
Kell még vásárolni pár dolgot, biztosítást kell még kötnünk, át kell vennünk két GPS-es órát és meg kell tanulnunk a kezelésüket. Be kell gyűjteni egy kamerát, aminek segítségével közvetíteni tudom majd az eseményeket. A kölcsönzött autót is el kellene hozni utolsó este, aztán meg a pakolás.
Hmmmmm fincsi lesz !!!!
Szóval a -3. napi indulás erős katakizma szagot áraszt.
-7. nap
Ma elkészült ez az oldal, hogy a későbbi korok, és kései utódok okulásaként szolgáljon.
Igazából meg azért, hogy a versenyzőt követő és lehetőség szerint segítő, istápoló mellékszereplőnek - (nekem) - alkalom adtán minden egy helyen legyen összegyűjtve. Legyen hová nyúlni, legyen honnan puskázni és hová beszámolni.
Leltárként, ami eddig elkészült:
Nevezés.
Várólistára kerülés.
Várakozás...
Bekerülés a versenyzők közé.
Fizetés.
Számítgatások, lelki tréningek, folyamatos álmodozás...
Sok-sok futás, kerékpározás. Az utóbbi időben heti kb. 16ó-ban adagolva.
Zsákok, övtáskák próbálgatása.
Rengeteg frissítő megvásárlása, ízlelgetése.
Ruhapróbák, cipőpróbák.
Új cipők bejáratása.
Autószerzés.
Izgulás.
Most kb itt tartunk...
Igazából meg azért, hogy a versenyzőt követő és lehetőség szerint segítő, istápoló mellékszereplőnek - (nekem) - alkalom adtán minden egy helyen legyen összegyűjtve. Legyen hová nyúlni, legyen honnan puskázni és hová beszámolni.
Leltárként, ami eddig elkészült:
Nevezés.
Várólistára kerülés.
Várakozás...
Bekerülés a versenyzők közé.
Fizetés.
Számítgatások, lelki tréningek, folyamatos álmodozás...
Sok-sok futás, kerékpározás. Az utóbbi időben heti kb. 16ó-ban adagolva.
Zsákok, övtáskák próbálgatása.
Rengeteg frissítő megvásárlása, ízlelgetése.
Ruhapróbák, cipőpróbák.
Új cipők bejáratása.
Autószerzés.
Izgulás.
Most kb itt tartunk...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)