-2 még

Egy kis városi nézelődéssel, kroásszan zabálással indult a nap.

Pár sportbolt is az utunkba került...

Fridi majdnem vett egy HOKA-t, de nem volt nála zokni a próbához :)))...

Megnéztük a rajthelyet. Rögtön le is szólítottak minket, sok sikert kívántak az elkövetkező napokra. Mondtam, hogy én csak kibic vagyok.

Megnéztük, hogy merre hagyja majd el a mezőny a várost. Andrásnak megvan a GPS track, így nem volt nehéz dolgunk.
Az aszfalton zöld felfestések lesznek, ezeket (is) követtük.
Nem igazán értettük, hogy miért GTV-vel jelölik az útvonalat. Próbáltuk kideríteni miből jön a rövidítés, de eddig nem fejtettük még meg.
A város után egy baromi szűk ösvényre tértünk. András rögtön összeszarozta magát. Szó szerint. Ez jó jel! Az nem, hogy már most is sántít, mert fáj a dereka...
Szóval felmentünk pár 10 m-t az ösvényen és kerülgettük a taposóaknákat.

Baromi meleg volt, így nem nagyon vágtunk neki komolyabban.

Visszafelé Fridi még betolt 30 dkg pizzát.

Azóta alszik. Nemhiszemel.
Úgy alszik, mint egy gyerek. Hihetetlen alvókája van.
No, most nézem, hogy vakaródzik, lassan ébred,

Megyünk HOKA.t venni. Vagy egy kicsit kocogni.
Ez nost dől el.
Még csipás a feje...

1 megjegyzés: