És újra itt!
Sok reményem nincs, hogy igazán közvetíteni tudjak, mert nem hiszem, hogy gyökeresen megváltozott volna a wifi helyzet a környéken, de azért amíg lehet, addig leírom a történteket.
A szerdai nap az utazásról szólt.
Ketten jöttünk Fridivel.
Nyugodtan, nem siettünk, még eltévedni is volt időnk. A végig autópályázás helyett a Furka-hágó felé vettük az irányt. És igazunk volt! Ide el kell jönni máskor is. Ide el kell jönni egyszer hosszabb időre, mert igazán csodás környék!
Este 10-re értünk a szálláshelyünkre, ami megegyezik a tavalyival. Ennél jobb és olcsóbb szállás nincs, ezt merem állítani, mert igazán körüljártam a témát, tavaly is, idén is.
A kombi Octaviába jobban elférünk, talán a cuccunk is ésszerűbb és kevesebb. Ez autó ráadásul 4x4-es és sokkal jobban is megy.
Ahogy visszaolvastam a 2011-es -2. napot kicsit elmosolyodtam magamban. Akkor még nem vettünk egyből HOKA-t, mert nem volt Fridinél zokni. Most már délelőtt megvettük, mert volt...
Egy ilyet.
Tavaly nem mert az új cipőjében indulni, de idén ezzel sem lesz gond!
Az időjárás pazar, kívánni sem lehet jobbat. Mintha nem egy hete lett volna UTMB... Napos, szélcsendes, enyhe szellős, 20 fok körül, este 12-13 fok. Néhány bárányfelhő, hogy ne legyen unalmas a kék égbolt...
Az összképhez azért hozzá tartozik, hogy tavaly sokkal jobban össze volt szedve minden holmim a kíséréshez. Tényleg nem hiányzott semmi - sőt... Most már ma kiderült, hogy nem hoztam cukrot, mézet, mosogatószert, szivacsot... És ez még csak a kezdet. Remélem nagyobb baki nem lesz.
Próbálunk beszélgetni, tervezgetni a következő hétre, de az előző évi teljesítés okán látjuk, hogy ennek nem sok értelme van. Szinte lehetetlen előre látni, akár 1/2 napot is.
Az már biztos, hogy rajt után La Thuile-be nem megyek, mert segíteni nem nagyon tudnék, viszont felesleges autózgatással jár. Inkább Planavalnál teszem le az autót és innen megyek elé, mint tavaly is. Reményeink szerint a Valgrisenche-nél lévő nagyobb ponton nem próbál Fridi hosszabban pihenni, mert a tömeg miatt nincs sok értelme. Aztán a többi...???
Szóval, most, délutáni csendes pihenőig ennyi.
4. nap Niel - Valtournenche (Cretaz)
A hosszúra nyúlt 3. nap után nem számítottunk túl korai kelésre. 6:45-kor ébredek. Gyorsan összekészítem a szükséges motyókat és Fridit is felébresztem 7:00 óra környékén. Kicsit másnaposan néz ki, de ezt már megszoktam, én sem lehetek túl épületes látvány...
Öltözködés, evés, ivás, aztán még indulás előtt egy kis jutalom gél az arcba, csak mert megérdemli. Így is elmegy egy órácska a reggeli készülődéssel...
13 km-t kell megtennie a következő pontig, ami ráadásul nagy etetőpont, így bár álmosan, de nagy harci kedvvel vág neki a következő szakasznak. Most 1573m-en vagyunk és fel kell még másznia a 2395m-en lévő Col Lazoney-ig.
Sietnem nem kell, de nincs sok pakolni valóm így gyorsan elkészülök. A tegnap éjjeli hideg vizes fürdést megismétlem, majd szép komótosan legurulok a szerpentinen.
A Gressoney-ben lévő pontot könnyen megtalálom. Szerencsére nagy parkoló is van mellette és az út mentén beérkező futókat már messziről látni. A parkolót határoló kerítésre kiteregetem a tegnap este óta vizes cuccainkat és a hálózsákokat is. Úgy néz ki mint valami zsibvásár, de nem szól senki.
Bemegyek a tornacsarnokba felmérni a terepet. Huhh, hely az van bőven. De jó lett volna tegnap itt aludni! No, de sebaj, a vizes helységeket bemérem, majd indulok is a cuccaimért, mert egy meleg zuhany lehetőségét nem hagyom ki.
Szépen komótosan engedem magamra a vizet, amikor belép egy női versenyző. Nyugodtan bejön és érdeklődik, hogy lehet-e zuhanyozni? Persze, lehet - felelem. Nem túl sietősen befejezem tisztálkodást. Mire kimegyek a zuhany előtti kis öltözőbe, már anyaszült meztelenre vetkőzve várja a sorát.
Hmmm... látom, hogy 200 km után a szeméremnek túl nagy jelentőséget nem tulajdonít már senki. Ez teljesen érthető is.
Mintha kicseréltek volna! Mire kiérek, a cuccaink is megszáradtak, így szépen elpakolok és várom Fridit.
Nem sokáig, mert 11:00 környékén be is fut.
Már messziről kiabál, hogy nem akar megállni, gyors frissítés után menne tovább.
Egy kicsit összeveszünk ezen.
Az első és egyetlen ilyen alkalom a verseny alatt.
Szerintem nem szabad tovább mennie, mert látom rajta, hogy elkapta a gépszíj. Jól érzi magát, tele van adrenalinnal és úgy érzi, hogy letolná a világot is. Na persze...
Aztán 2-3 óra múlva meg a padlóról vakargassam össze...
Szóval, fürdés és evés.
Erre persze direkt belassít, de ez engem nem zavar, inkább így, mint elrohanva.
Közben Siményi Miki is megjelenik. Ő még az első nap feladta a küzdelmet. Most jó, hogy itt van és hoz híreket a többiekről. Kicsit kizökkent minket a szokásos rutinunkból is és ez jó.
Végül is ahhoz képest, hogy Fridi meg sem akart állni, azért pont másfél órára sikeredett ez a kis fullextrás 'reggeli'.
Most épp a 200. km után vagyunk. Legközelebb St. Jacques-ban tudunk találkozni, ami innen 22 km. Közben egyetlen nagyobb buckát, a 2776m magas Col Pinter hágóján kell átkelni - most 1329m-en vagyunk... Ahogy érzem sietnem nagyon nem kell...
Búcsúzkodás után ismét összepakolás és vad szerpentinezés következik, mintegy 74 km.
St. Jacques egy völgyvégi falu, így nem nagyon lehet eltéveszteni. Nekem sem sikerül, bár elég fáradtnak érzem magam. 3,5 fél napja indult a verseny és ezidáig sikerült 8 órát aludni. Részletekben. Nem sok, viszont nekem kevés. Monnyuk én fogjam be a számat, hisz Fridi sem aludt sokkal többet, de ő közben több mint 200 km-t is megtett. Saját lábán...
Találok egy jó kis parkolót. Gyors átöltözés után a szokásos motyómmal nekiindulok a meredek hegyoldalnak. Ez a kis település egy szűk kis völgyben fekszik, meredek hegyoldalak veszik körbe.
Gyorsan kiérek a házak közül és rögtön kellemetlen, köves ösvényen találom magam. Néhol 50-60 cm magas fellépők vannak. Hogy eltereljem a figyelmem a meleg kaptatóról megnézem, hogy milyen sebességgel haladok. A 600 m/h szint még megy, vánszorogva is, tehát nagy gond nem lehet.
Viszont érzem, hogy fáradt vagyok.
Lassan kiérek egy menedékházhoz, ahonnan gyönyörű a kilátás.
Innen egy elképzelhetetlenül rossz, kikövezett ösvény vezet tovább. Mintha direkt kitolásból rakták volna járhatatlanra. Nem is értem?! Szerencsére csak 150-200m van belőle. Aztán csodák csodája, széles futható, enyhén hullámzó dózerútra érek. Egy síterep kék nehézségű lankáin vezet az út. Mire már csak a mezőny töredéke bír futni, végre igazi futóterepen vezet az útvonal. A guggolós rötyi után ez a második fricska a rendezők részéről.
Bazi meleg van, néhol teljesen kitett déli oldalon haladok. Egy-egy kisebb erdőrészlet árnyéka nagyon üdítően hat. Nagyon fáradtnak érzem magam. Jól megmagyarázom magamnak, hogy ilyen terepen túl sokat nem tudnék segíteni Fridinek, így inkább a későbbi megpróbáltatásokra tartogatom az erőmet. Egy arra alkalmas helyen leülök, leveszem a cipőimet, a zsákomat a fejem alá teszem és már szundítok is (ott balra, ahova süt a nap).
Nem folyamatosan, csak kisebb részletekben, mert azért az utat is figyelnem kell. A ritkásan elhaladó versenyzők mindegyike meg a kar menteni, de kedvesen elhárítom ez irányú szándékukat.
40 perc heverészés után, úgy érzem, hogy itt az ideje, hogy összeszedjem magam, mert Fridi már itt lehet a közelben. Felöltözöm, felállok, bekapcsolom a kamerát és pár másodpercen belül Fridi tényleg feltűnik az út végén.
Khm... még hogy nincsenek megérzések...
Egy hullámhosszon vagyunk, ez nem kérdés.
Jó tempóban haladunk, néha még kis kocogás is belefér. Bár nem túl nehéz tájékozódni, de azért Fridi fáradtságán látszik, hogy be-be nézi az utat. Közben folyamatosan dumál, be nem áll a szája. Ez jó jel, kicsit felvillanyozzák a történtek. Még be sem fejeződött a verseny és már sztorizik...
Nagyon nehezen akar eljönni a település fölötti menedékház, de azért kitartóan caplatunk.
Lefelé nagyon gyötrelmes. Egyre jobban kezd Fridi lába beállni és a nagy lelépések már nehezen mennek. Eddig nem használt botot, de innen ezzel is meg kell barátkoznia, mert nem lesz jó vége... 25 perc lefelé, de ennyi épp elég is.
A kis pontra egyedül megy be aztán a megbeszéltek szerint találkozunk az autónál, ahol az éjszakai műszakra készítem fel, meg a kajálást is megfejeljük egy kis hazaival.
Este 19:00 körül indul útnak Valtournenche felé, ahol végre a terveink szerint egy nagyobb ponton tudunk eltölteni pár órát. Nem tűnik soknak a 14 kili, de a mostani 1697m-ről még fel kell mászni a colle di Nannaz 2772m magasságába is. Minden esetre a botot elviszi magával, mert érzi, hogy a combjai nagyon be vannak állva.
Miután útjára indítom veszek egy jéghideg ülőfürdőt egy forrásnál aztán kicsit észhez térve átautózom Valtournenche-be. Már sötétben érek a városkába, ahol egy téren áll a pont sátra egy nagyobb épülethez kapcsolva. Mintha valami művelődési ház lenne. A sátorban lehet enni, az épületben van a zuhany és a fekhelyek. Sehol nincs hely egy kis vadkempinghez, így az autó első ülésére próbálom behajtogatni magam. Jó lenne egy kicsit pihenni. Egész lehűlt a levegő. Nagyon fázom, éhes és fáradt vagyok. Fél óra alatt rájövök, hogy nem tudok így pihenni. Nagyon nehezemre esik kiszállni, átöltözni, bepakolni és nekiindulni a vaksötét, ismeretlen hegyoldalnak. Úgy érzem, hogy a csontomig hatol a hideg, de az eszem tudja, hogy ez csak a fáradtság. Ahogy az erdőbe érek a szél is feltámad. Bár az ösvény nem technikás elég lassan haladok. Széles dózerutakról kisebb ösvényekre tér a jelzés, aztán vissza, majd tanyák között, kitett kaszálókon egyre magasabbra. Egy kisebb csoport jön szembe. Fridi is köztük van. Kis örömködés után megitatom a fél társaságot. Egy fiatal spanyol srác nagyon megörül a kólának, körbeadják, mint valami szent italt. Szinte egymásba kapaszkodva jönnek lefelé.
Fridi lába nagyon szarul van. Szinte alig bírja behajlítani annyira meg van dagadva. Rövid konzultáció után arra jutunk, hogy telefonos segítséget kérünk az otthoniaktól. Olipapát hívjuk telefonon.
Pihentetés, enyhe masszír, kis felpolcolás. Nagy csodát ne várjunk. - hangzik a recept. Reméljük, hogy a mostani, kényelmes szállás talán javítani fog az általános állapotunkon, így már ez is nagyot fog dobni az esélyeken.
23:15-re érünk le a városba, a pont elég kihalt, aminek nem örülök, mert így nehéz észrevétlenül bent maradni...
Mivel már előre láttam, hogy nem tudok máshol aludni, én is úgy készülök, hogy bent keresek fekhelyet a csarnokban. Rengeteg szabad ágy van, így nincs esélye, hogy valaki elől esetleg elfoglalom a helyet. Párszor látványos cipekedések közepette elhaladok a porta előtt, így már nem igazán tudják, hogy versenyző, vagy segítő vagyok-e. Persze végül bent maradok és meleg zuhany után én is jó meleg pokrócok alá bújva húzhatom a lóbőrt. Előtte azért még egy kis masszírozást is beiktattunk a programba, így 1:00 körül alszunk el.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)